Waldorf Iskola

Szociális gyakorlat a 11. osztály számára

megvalósító

Szabad Waldorf Általános Iskola és Gimnázium, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

Szeged

A Waldorf-iskolák kerettanterve magában foglal egy úgynevezett szociális gyakorlatot a gimnázium 11. osztálya számára, mely során a diákok szociális peremcsoportok segítésén dolgoznak a város e célból létrejött intézményeiben. A szociális munka során a beleélési képesség, a felelősségtudat és a gyors helyzetmegoldó készség próbájára és gyakorlására kerül sor. A jelenlegi 11. osztály a második osztálya még kiépülő iskolának, amely a gyakorlatot végzi.

Önkéntes program célja:

A szociális munka megkívánja azt a képességet, illetve erőfeszítést, hogy az emberek figyelmen kívül hagyják saját érdekeiket, hogy teljesen új szociális helyzetbe kerüljenek, és idejüket embertársaik segítésére szenteljék. Ez a tapasztalatszerzés új tudatosság kibontakozásának lehetőségéhez segíti a diákokat. Ezáltal érzékelik minden egyes ember jelentőségét embertársai életére és fejlődésére. A szokatlan, olykor megdöbbentő szituációk új tapasztalásokhoz segítik a diákokat, mely által tudatosabban viselkednek a társadalom szélére került embertársaikkal.

Önkéntes program keretei :

2012-ben a 15 fős osztály minden tagja részt vesz a gyakorlaton. A fogadó intézményeket az osztályfőnöktanárok keresik meg, a gyakorlat ideje alatt folyamatos kapcsolatban állnak az intézményi koordinátorokkal, és minden intézményhez legalább egyszer ellátogatnak. A gyakorlat időtartama 2 hét (= 10 munkanap) a tanév második felében, mely során tanítás nincs az osztálynak. A gyakorlat elfogadásának feltétele egy napló leadása, melyben minden napról készül bejegyzés, kiegészítve egy hosszabb esszével.

Együttműködések:

2012-ben a diákok 7 különböző intézménynél dolgoznak, ahol a helyi koordinátor gondoskodik arról, hogy az egy helyen dolgozó diákok külön feladatokat kapjanak.

Partnereink:

Klúg Péter Óvoda, Általános Iskola (hallássérültek) – 1 diák
ÁGOTA Alapítvány Játszóháza -2 diák
Szegedi Mozgássérültek Alternatív Egyesülete – 3 diák
Szivárvány Autizmus Egyesület – 3 diák
Ősz Idő Idősek Otthona – 2 diák
Máltai Szeretetszolgálat – 3 diák
Gyermekklinika – 2 diák
A partnerek felkutatásában az előző 11. osztály osztályfőnöke mellett a Talentum Alapítvány is segítségünkre volt: egy személyes találkozót követően megkereső levelünket továbbították az intézményeknek, majd a gyakorlat első napján felkészítő tréninget tartottak diákjainknak. Ezt követően pedig a gyakorlat tapasztalatainak megbeszélésében, kiértékelésében is segítségünkre lesznek.

Kapcsolattartó személy, elérhetőség:

Gera Judit (gerajudit@yahoo.com)

Virág Tibor (virtib@gmail.com)