SZIN-es ujjbábokat kapott az ODÚ Fejlesztő Központ

2014.szeptember 15-én délelőtt ellátogattunk az ODÚ Fejlesztő Központba.
A SZIN alatt készült ujjbábokat adtuk át a gyerekeknek kis zenés, verses program keretében.
Ezúton szeretném megköszönni az önkéntesek segítségét, akik a kezük munkájával és az átadásnál aktívan részt vállaltak, hogy megörvendeztessük az apróságokat.
A képek önmagukért beszélnek, híven visszaadják a közös játék hangulatát.

 

 

 

Így zárult az idei Civil Nyár Egyetem

A 2014-es évi Csongrád Megyei Civil Nyári Egyetem szeptember 10-én az "Aki lemarad, az kimarad" mottójú programnappal zárult, melynek képes összefoglalója itt tekinthető meg!

SZIN 2014

 

A Talentum Alapítvány 2014. augusztus 26-30-ig jelen volt a 2003 óta egyre népszerűbb, és nagyobb  hírnévnek örvendő nyárzáró fesztivál a SZIN Civil Falujában sok más civil szervezettel együtt. Öt napon át népszerűsítettük az önkéntességet és motiváltuk önkéntes tevékenység végzésére az ott szórakozó fiatalokat. Remek alkalom volt, hogy megtapasztalják az önkéntesség lélekre gyakorolt jótékony hatását. Amíg a művek készültek alakalmunk nyílt a beszélgetni.

Ennek eredményeképpen készült 25 szemüvegtok, amelyeket a Kálvária sugárúti idősotthon lakóinak adunk át október hónapban, az Idősek Világnapjához kapcsolódóan. Terveink szerint egy önkéntességről szóló kvíz játék keretében a legaktívabbak kapják meg a fiatalok által készített ajándékokat. E mellett zenés műsorral is megörvendeztetjük az időseket, melynek megvalósításába bevonjuk a hangszeren játszó önkénteseinket is.

A szemüvegtokok mellett ujjbábokat is készítettek a lelkes a fiatalok, akik több napon keresztül újabb és újabb izgalmas ötletet valósítottak meg. Voltak, akik minden nap visszatértek, hogy testet öltsenek elképzeléseik. Készült a bárányoktól, a baglyokon keresztül nyusziig minden. Volt, aki sünit varrt, akadt, aki polippal lepett meg bennünket. Összesen 54 darab báb készült, amelyet kettéosztunk, és két gyermekintézménynek aduk át. Az egyik csoportot az ODÚ Fejlesztő Központ kisgyermekeinek szánjuk. A másik csoportot az Igaz Gyöngy Ház kis lakói kapják. Mivel egészen apró gyermekekről van szó a báb állatok egyenként bemutatkoznak egy kis mondókával.  Reményeink szerint a továbbiakban is örömüket találják a bábozás, mesemondás interaktív játékban mind a gyerekek, mind pedig nevelőik.

Az önkéntességet más módon is népszerűsítettük. Két különböző társasjáték állt a fesztiválozók rendelkezésére, hogy összemérjék tudásukat az önkéntességről.

A szorgos tevékenységek, és izgalmas játékok mellett ismerkedtünk a SZIN-en a Civil Falu lakóival. Sokakat már régi ismerősként üdvözöltünk, de nagyon hasznos volt kicserélni tapasztalatinkat, feleleveníteni a kapcsolatainkat, és új lehetőségek nyíltak meg, amelyek remélhetően rövidesen aktív együttműködéssé formálódnak.

Köszönjük önkénteseinknek a segítséget, hogy nap, mint nap sok humorral és töretlen jókedvvel segítették munkánkat!

 

 

Katasztrófavédelmi önkéntesség

A Csongrád Megyei Önkéntes Centrum és a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság önkéntesek jelentkezését várja

Szeged Városi Önkéntes Mentőcsoportjába!

Legyen önkéntese a katasztrófavédelemnek úgy, hogy a veszélyhelyzetekben segít embertársainak, a veszélymentes időszakban pedig az Önkéntes Mentőcsoport tagjaként tevékenykedik!

A tevékenység:

A jelentkezők önkéntes csoport formájában hosszú távon elköteleződnek, folyamatosan képzik és fejlesztik magukat veszélymentes időben, részt vesznek katasztrófavédelmi helyzetgyakorlatokon, és katasztrófahelyzet esetén a felkészítés során megszerzett szaktudásukat adják önkéntes segítség formájában. A csoporthoz tartozásnak nincs szakmai, vagy nembeli feltétel, csak életkorra vonatkozó, ezért bárki számára nyitott a lehetőség, hogy csatlakozzon! Egyéb szaktudások még további segítséget jelentenek, például: gyors és gépírás, vagy adatrögzítői tudás, búvárvizsga, nehézgépkezelői végzettség, idegennyelvtudás…stb.

Az önkéntesek katasztrófahelyzetben hatékony segítséget tudnak adni a helyszínen (pl.: árvíz esetén a gátakon a zsákok pakolásában), ugyanakkor nagy fontos az ún. „háttér tevékenység” is, ami sokszor nem annyira látványos (pl.: a gátakon dolgozók számára tea főzés, étel kiszállítása, tolmácsolás, adatrögzítés…).

A résztvevő önkéntesek hosszútávon elköteleződnek a Szeged Városi Önkéntes Mentőcsoport mellett. A jelentkezést követően a leendő önkéntesek három alkalomból álló felkészítésen vesznek részt, amelyet szűrési alkalom zár, a képzési folyamat végén az önkéntesek tanúsítványt kapnak. A tevékenységüket az önkéntes szerződés megkötése után kezdhetik meg.

Az önkéntesek konkrét tevékenységi köre:

  • részt vesz az éves gyakorlatokon, továbbképzéseke
  • katasztrófavédelmi helyzetgyakorlatokon részt vesz
  • rendelkezésre áll megszerzett szaktudásával a katasztrófahelyzetben

 

A jelentkezésnél feltétel a betöltött 18. életév, férfiak és nők egyaránt jelentkezhetnek!

 A jelentkezés módja:

Önéletrajz és motivációs levél beküldése elektronikus formában az Önkéntes Centrum számára (iroda@talentumonkentes,hu).

A jelentkezés határideje:

2014. szeptember 10.

A felkészítés alkalmai:

2014. szeptember 20-21. Általános ismeretek az önkéntességről (9-17 óráig)

2014. szeptember 27. Egészségügyi és elsősegélynyújtási alapismeretek (9-17 óráig)

2014. október 11-12. Katasztrófavédelmi ismeretek (9-17 óráig)

A felkészítések helyszíne: Szeged, Napos út 4. Szegedi Hivatásos Tűzoltó Parancsnokság

 

Önkéntesek koordinátora:

Zsivkovitsné Gyenes Krisztina, iroda@talentumonkentes.hu, 20-599-70-26

Szervezők:

Csongrád Megyei Önkéntes Centrum  - Működtető szervezete: Talentum Alapítvány az Önkéntesség Támogatásáért, www.talentumonkentes.hu

Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Megyei Főfelügyelőség, www.csongrad.kataszrofavedelem.hu

A Civil Kutatás eredményei

A Csongrád megyei civil szervezetek körében végzett Civil Kutatás a Partiszkon Társadalomkutató Egyesület és a Talentum Alapítvány együttműködésében valósult meg 2014. májusa során. A II. Csongrád Megyei Civil Nyári Egyetem kezdő gondolataként Fehér Attila a következőképpen foglalta össze a legfontosabbakat a kutatás eredményeivel kapcsolatban: Előadás megtekintése

A teljes kutatás eredményei az alábbiakban honlapunkon is megtekinthetők ide kattintva.

Ilyen volt a Civil Piac!

Nem tudtál részt venni a Civil Piacon?

Tekintsd meg a Szótér Egyesület rövid tudósítását a helyszínről!

A galériát pedig itt tekintheted meg!

2 év Civil Nyár Egyetem - képekben

A Csongrád Megyei Civil Nyári Egyetemet immáron 2 éve rendezte meg a Talentum Alapítvány. A rendezvény célja, hogy a Csongrád megyei civil szervezetek számára lehetőséget teremtsen a kapcsolatépítésre, projektgenerálásra, valamint aktuális, civilek számára fontos témakörökben tájékoztassa, képezze a résztvevőket.

 

 

 

 

 

 

 

 

A rendezvény programjain készült fényképek az alábbiakban tekinthetők meg! Jó szórakozást kívánunk!

I. Csongrád Megyei Civil Nyári Egyetem:

1. nap - 2013. szeptember 12.

2. nap - 2013. szeptember 13.

3. nap - 2013. november 8.

II. Csongrád Megyei Civil Nyári Egyetem:

1. nap - 2014. július 9.

2. nap - 2014. július 10.

Következő programnap: 2014. szeptember 10.

A rendezvényen való részvétel a jelentkezési lap kitöltésével lehetséges!

További információk:

Sipos Csilla

+36207769812

sipos.csilla@talentumonkentes.hu

 

Nyári Egyetem a Facebook-on is!

Keresse programjainkat a Facebook-on is!

Várjuk szeretettel!

Így ünnepelte a Talentum Alapítvány az Önkéntesség Napját!

2014. június 7-én ünnepelték az Önkéntesség napját világszerte.

Mi Szegeden, a Klauzál téren buzdítottunk önkéntességre.

Tudósítóink összefoglalóját itt nézheted meg!

Katasztrófavédelmi önkéntesség

A Csongrád Megyei Önkéntes Centrum és a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság önkéntesek jelentkezését várja

Szeged Városi Önkéntes Mentőcsoportjába!

Legyen önkéntese a katasztrófavédelemnek úgy, hogy a veszélyhelyzetekben segít embertársainak, a veszélymentes időszakban pedig az Önkéntes Mentőcsoport tagjaként tevékenykedik!

A tevékenység:

A jelentkezők önkéntes csoport formájában hosszú távon elköteleződnek, folyamatosan képzik és fejlesztik magukat veszélymentes időben, részt vesznek katasztrófavédelmi helyzetgyakorlatokon, és katasztrófahelyzet esetén a felkészítés során megszerzett szaktudásukat adják önkéntes segítség formájában. A csoporthoz tartozásnak nincs szakmai, vagy nembeli feltétel, csak életkorra vonatkozó, ezért bárki számára nyitott a lehetőség, hogy csatlakozzon! Egyéb szaktudások még további segítséget jelentenek, például: gyors és gépírás, vagy adatrögzítői tudás, búvárvizsga, nehézgépkezelői végzettség, idegennyelvtudás…stb.

Az önkéntesek katasztrófahelyzetben hatékony segítséget tudnak adni a helyszínen (pl.: árvíz esetén a gátakon a zsákok pakolásában), ugyanakkor nagy fontos az ún. „háttér tevékenység” is, ami sokszor nem annyira látványos (pl.: a gátakon dolgozók számára tea főzés, étel kiszállítása, tolmácsolás, adatrögzítés…).

A résztvevő önkéntesek hosszútávon elköteleződnek a Szeged Városi Önkéntes Mentőcsoport mellett. A jelentkezést követően a leendő önkéntesek három alkalomból álló felkészítésen vesznek részt, amelyet szűrési alkalom zár, a képzési folyamat végén az önkéntesek tanúsítványt kapnak. A tevékenységüket az önkéntes szerződés megkötése után kezdhetik meg.

Az önkéntesek konkrét tevékenységi köre:

  • részt vesz az éves gyakorlatokon, továbbképzéseke
  • katasztrófavédelmi helyzetgyakorlatokon részt vesz
  • rendelkezésre áll megszerzett szaktudásával a katasztrófahelyzetben

 

A jelentkezésnél feltétel a betöltött 18. életév, férfiak és nők egyaránt jelentkezhetnek!

 A jelentkezés módja:

Önéletrajz és motivációs levél beküldése elektronikus formában az Önkéntes Centrum számára (iroda@talentumonkentes,hu).

A jelentkezés határideje:

2014. szeptember 10.

A felkészítés alkalmai:

3 alkalommal 2 napos felkészítésen kell résztvenni a jelentkezőknek. A felkészítés szeptember-október folyamán valósul meg. A pontos időpontokat hamarosan hirdetjük!

A felkészítések helyszíne: Szeged, Napos út 4. Szegedi Hivatásos Tűzoltó Parancsnokság

 

Önkéntesek koordinátora:

Zsivkovitsné Gyenes Krisztina, iroda@talentumonkentes.hu, 20-365-15-61

Szervezők:

Csongrád Megyei Önkéntes Centrum  - Működtető szervezete: Talentum Alapítvány az Önkéntesség Támogatásáért, www.talentumonkentes.hu

Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Megyei Főfelügyelőség, www.csongrad.kataszrofavedelem.hu

 

Oldalak

Feliratkozás Talentum Alapítvány az Önkéntesség Támogatásáért RSS csatornájára