Talentum alapítvány

Talentum képzések

Önkéntes Központ Szeged

Pályaorientáció

Csongrád Megyei Önkéntes Pont Hálózat

Önkéntes Centrum Fejlesztési Program

Talentum Tini Tanoda

V44V

Híd épül az önkéntesség által

Bejelentkezés

Cambiare la vita- Avagy az élet Olaszországban

Körülbelül másfél évvel ezelőtt léptem ki az egyetem kapui mögül, mellyel magam mögött hagytam a felszabadult diákéletet.  Nehéz volt elszakadni Szegedtől, ahova annyi barátság és jó emlék kötött, de az utolsó szemeszterben elhatároztam és pályáztam egy EVS projektre, amire áprilisban sikeresen ki is választottak. Ezt megelőzően viszont a szakmai gyakorlatról, szakdolgozatírásról és kreatív önéletrajzok küldéséről szóltak a vizsgák előtti hónapjaim.

A nyár olyan gyorsan eltelt, hogy mire észbe kaptam, szeptember utolsó napján már a repülőn ültem Bergamo felé.

Egy 10 hónapos, hosszú távú olaszországi projektre költöztem ki egy Milánó mellett lévő kisvárosba, Chiari-ba. Ezt a kisvárost és az embereket leginkább úgy tudnám jellemezni, ha példának a Született feleségek című sorozatot hoznám. Ebben a projektben egy spanyol lánnyal ketten kezdtük a munkát 2015. október elején. Vele a lakást, ételt és mindent megosztottunk, érdekes volt tapasztalni mikben különbözik a spanyol és a magyar kultúra. A kezdeti nehézségek után összecsiszolódtunk és a származása előnyére sokat segített nekem a fordításban is, amikor nyelvi akadályokba ütköztem. Mert magyarként ezzel eddig soha nem szembesültem, az iskolában semmilyen élethelyzetre nem lehet felkészülni, így sokszor improvizáltunk az adott szituációkban. Szerencsére az ottani főnökeim már hozzá vannak szokva az évente cserélődő fiatal önkéntesekre, így az angolt teljesen elhagyva, heves kézmozdulatokkal és gesztikulációkkal mindig megértette a másik fél, mit is akarunk kifejezni.

Ebben a projektben elsősorban egy óvodában dolgoztunk kisgyerekekkel, ami már kezdésként kilendített minket a komfortzónánkból. Mindketten más területen végeztünk az egyetemen, de ez is ugye az EVS lényege- többek között. A projekt során nagyobb gyerekekkel és kamaszokkal is dolgoztunk, illetve én még egy kávézóban, ami számomra a heti program legjobb része volt. A legfelemelőbb viszont az a februári nap volt, amikor kisiskolás gyerekek előtt olvastunk népszerű Disney meséket magyarul- spanyolul, amiket egy tanár fordított nekik olaszra. A kicsik hihetetlenül nyitottan és lelkesen ezer kérdéssel bombáztak, így néhány egyszerűbb magyar, illetve spanyol szót (pl. számokat, színeket, ételek nevét) tanítottunk nekik.

Az on- arrival tréningen megismert barátaink egy részével szerencsére a közép-értékelő tréningen is együtt voltunk, de ezek között is próbáltunk összejárni, kirándulni. Mindannyian az EU-ban lakunk és mobilisak vagyunk, így bízom benne, hogy ezek a barátságok nem fognak homályba veszni.

Januárban kialakult egy –szintén interkulturális- baráti körünk a közeli nagyvárosban, ahol rengeteg Erasmusos diák tanult, velük gyakran találkoztunk és az összes hétvégén mentünk valahova, felfedeztük Észak-Olaszországot.

Így a tavasz gyorsan elrepült és júniustól 2 hónapig nyári táboroztattunk, amikor a heti munkánk teljesen megváltozott.  Kevesebb szabadidőnk maradt, de épp ezért igyekeztünk kihasználni és kirándultunk. Jó érzés volt időnként a bakancslistánkra nézni és kipipálni rajta az adott városokat. Rám nagy hatással volt Torino, ahova kétszer visszatértem és még most is el tudnám képzelni, hogy egyszer ott éljek.  Délebbre leginkább a tréningek során jutottam el, ahol Nápoly, Ischia és Róma volt meghatározó. A személyes bakancslistámon még Szicília van, de ezt leszámítva minden áhított helyre eljutottam Olaszországban. Emiatt hihetetlenül szerencsésnek érzem magam, mert bár a legtökéletesebb, legizgalmasabb projektet nem találtam meg, de EVS nélkül ezekre a helyekre egyetem után nem juthattam volna el. Turistaként sosem illeszkedhetünk bele az olasz hétköznapokba, de én örültem, mert nekem a 10 hónap alatt sikerült.

Szabadi Eszter   

Szeretettel várunk mindenkit a III. Civil Piacra!

Figyelem, figyelem!

Nyitvatartásunk megváltozott, a következő időpontokban tudtok hozzánk bejönni:
Hétfő: 14-18 óra
Kedd: 9-13 óra
Szerda: 9-13 óra
Csütörtök: 9-13 óra
Péntek: 9-13 óra
Ha valakinek bármi fontos elintéznivalója lenne és nem tud bejönni a fenti időpontokban például a munkaidő vagy az iskola miatt, kérem jelezze üzenetben és megoldást kerítünk a problémára!
 
Valamint szeptember 19-én hétfőn csak egyszeri alkalommal, 9-13 óráig tudtok bejönni ügyeket intézni. A többi hétfőre természetesen a 14-18 óra vonatkozik.
 
Várunk mindenkit sok szeretettel! :)

 

Dimitris, görög-magyar önkéntesünk bemutatkozója

Dimitris Imanimis vagyok, 29 éves történész és középiskolai tanár Görögországból. Jelenleg egy nagyszerű EVS projekten veszek részt (C.A.M.P.) Szegeden 4 különböző országból jövő önkéntessel (Litvánia, Anglia, Törökország és Reunion) együtt. Fiatalokat tanítunk a saját országunkról (kultúra, történelem, hagyomány stb.) non-formális angolnyelv tanulási módszerrel. Ezen keresztül a cél az, hogy fejlesszük az angoltudásukat és az angol nyelvet élvezetes és szórakoztató környezetbe helyezzük. Mindig is vágytam részt venni EVS projektben, mert ez egy inspiráló környezet, ami fejleszt emberként és megadja a lehetőséget új és különleges emberek megismerésére. Azon keresztül, hogy felfedezünk új helyeket, új kultúrákat és meg tanulunk alkalmazkodni különböző helyzetekben teljesebb személlyé válunk.