Talentum alapítvány

Talentum képzések

Önkéntes Központ Szeged

Pályaorientáció

Csongrád Megyei Önkéntes Pont Hálózat

Önkéntes Centrum Fejlesztési Program

Talentum Tini Tanoda

V44V

Híd épül az önkéntesség által

Bejelentkezés

Élet az EVS után

Ha valaki azt mondja nekem pár évvel ezelőtt, hogy gondban leszek a saját anyanyelvemmel vagy az újra beilleszkedéssel Magyarországon, biztosan kinevetem. De a hosszú távú EVS projektem után megtapasztalhattam –még mindig tapasztalom- milyen érzés, amikor gondolkodnom kell beszélgetés közben, helyesem használom e az adott szavakat magyarul. A közvetlen környezetem csak mosolyog ezen, főleg az idősebbek, de akárhányszor mesélek sztorikat a kint létemről, tíz hónapról nem tudok apró részletességgel beszámolni.

Félreértés ne essék, az EVS nem nyaralás, ott is akadtak problémák, pl. szembesültem az olasz munkamorál „sajátosságaival”, de kellő rugalmassággal és megfelelő hozzáállással az ember tolerancia szintje növelhető, ahogy a komfortzónát is ki lehet tolni. Én ezen a téren rengeteget változtam, amire az EVS tanított meg.

Amikor 17 évesen először jártam Itáliában, az szerelem volt első látásra (persze Rómában ez nem volt nehéz).  Így célirányosan jelentkeztem csak olasz projektekre, aminek meg is lett a gyümölcse hosszas keresgélés után. Egy békés kisvárosban voltam majdnem egy évig és szerencsére elmondhatom, hogy a leghíresebb és legjobban áhított nagyvárosokat és nevezetességeket láttam. A bakancslistámon már csak Szicília van, de előbb-utóbb oda is eljutok.

Az olasz konyhához is könnyű volt hozzászokni, de otthon ugye vissza kellett térni a magyaros kajákhoz. Az igazat megvallva, hazaköltözés után a nagyobb szupermarketekben szinte mindig kerestem a kint kedvencemmé vált ételeket, de nem jártam sok sikerrel.

Mindezek mellett a kint megszerzett barátságok hiányoznak leginkább. Amikor kialakul egy nemzetközi baráti köröd, akivel napi- heti szinten tartod a kapcsolatot, együtt mentek mindenhova és ez hirtelen megszakad, az nagyon fájó érzés. Nem lehet normálisan kezelni a helyzetet. Az otthon maradt rokonok és barátok élénken kérdeznek a kint töltött időről és gondolatban szívesen nosztalgiázik az ember, de amint minden fontosabb történetet elmesélt, magára marad az ezer féle vegyes érzelemmel. Én legalább is a legszélesebb érzelmi skálán mozogtam EVS után: egyik nap minden rendben volt, másnap viszont gondolatban nem tudtam a jelenben lenni, értékelni az otthoni dolgokat.

A külföldi barátaim nagy része egyébként is Erasmus ösztöndíjjal volt Olaszországban, úgyhogy az a pozitív oldala, hogy egyikünk sem ragadt egy bizonyos országhoz, mobilisak vagyunk. A jövőbeni találkozások nem konkrétan Olaszországhoz fognak kötődni, ahol megismertük egymást, hanem ahol aktuálisan tartózkodunk és össze tudunk futni. A kapcsolattartást nagyon fontosnak tartom és a hazajövetelem óta töretlenül ápolom is velük a barátságot virtuálisan. Hiszek benne, hogy ha le is morzsolódnak páran, de a legfontosabb emberekkel meg tudjuk majd őrizni a köteléket.

Fél lábbal kicsit még a post- EVS szindrómában, én újra külföldben láttam lehetőséget, ezért amióta végeztem a projektemmel, már Spanyolországba költöztem. De aki nem tudja elképzelni vagy nem akar újra messzire menni, annak rövid távú ifjúsági cseréket tanácsolnék. Én eddig kettő cserén vettem részt, ami sokban erősítette az EVS-re való szándékomat, emellett megismerkedtem néhány igazán kedves és nyitott emberrel.

A külföldi önkéntesség nem csak belül nyit meg ajtókat és formál át, hanem a világ is kiszélesedik általa.

Szabadi Eszter

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó van a webhelyen