Talentum alapítvány

Talentum képzések

Önkéntes Központ Szeged

Pályaorientáció

Csongrád Megyei Önkéntes Pont Hálózat

Önkéntes Centrum Fejlesztési Program

Talentum Tini Tanoda

V44V

Híd épül az önkéntesség által

Bejelentkezés

Talentum Alapítvány hírei

Kedves Partnerszervezeteink!

Kedves Olvasók!

 

Az új év elején új Hírlevéllel jelentkezünk, hisszük, hogy a 2015-ös év is színesebb, teljesebb és kerekebb lesz a civil szervezetek tevékenysége által.

V4 for Volunteering

 

A Talentum Alapítvány öt partnerszervezettel közös együttműködésben 2015. január 1-től június 30-ig Visegrádi Alap - Small Grant projektet valósít meg az önkéntesség témakörében.

Talentum Tini Tanoda

A Talentum Tini Tanoda 2013-as őszi megnyitása óta eltelt két év eredményeit bemutatni nehéz, de egyben igen megtisztelő feladat. Mi is ez a tanoda és pontosan mit is csinálunk itt?

Katasztrófavédelemi Önkéntesség

Nem is olyan régen, a tévében és a rádióban példaértékű önkéntes akció szemtanúi lehettünk, amikor a Dunán hatalmas vízár vonult le 2013-ban! Nem is volt kérdés, hogy aki tudott, ment a gátakra védekezni, az önkéntesek nem számolták a munkaórákat, csak azt várták, mikor hallják azt a szót: apad!

EVS önkéntesek a Talentum Alapítványnál

For the first time at Talentum Alapítvány  in Szeged two volunteers  are being hosted financed by the European Union program ERASMUS +:  European Voluntary Service (EVS). 

The European Voluntary Service is an international volunteering program consents to all the young people between 17 and 30 years old who are resident in the European Union to have an experience of volunteering abroad in a non-profit hosting organization.

YOUTH@WORK szeminárium

 

A Tudás Alapítvány támogatásával 2014. augusztus 16. és 24. között YOUTH@WORK szemináriumon vettem részt Gdanskban. A program az ERASMUS+ keretén belül került megrendezésre.

Bemutatkozik a Mester Tanoda Alapítvány

A Mester Tanoda Alapítvány 2001-ben jött létre Simon Miklós festőművésznek köszönhetően, alkotóművész mester tanárok összefogásával. Az alapító és a hozzá csatlakozó művészek egy olyan szervezetet hoztak létre, amely lehetőséget biztosít a különféle művészeti ágak iránt fogékony emberek taníttatására, képzésére, sőt nyilvános tevékenysége- és programkínálata révén tágabban értelmezett társadalmi kapcsolatot alakít ki környezetével, szolgálni tudja a közösségét.

Mottónk: „Hagyományéltetés mesterfokon” - „Hagyomány” „Művészet” „Közösség”

Dióhéjban a nemzetközi önkéntességről

A siker kulcsa a nemzetközi önkéntesség vonatkozásában is az, hogy a  választott önkéntes tevékenység összhangban legyen az önkéntes készségével, érdeklődésével, és a tevékenységre fordítható idővel. Míg a szervezetek tekintetében kiemelt fontosságú az önkéntesek fogadására való felkészültség, átgondolt mentorálásra való képesség.

 

Oldalak

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó van a webhelyen